A sas meséje

AKI A MAGASBA TÖRT

 A veréb irigykedve figyelte a sast. Milyen méltóságteljes, milyen magasan szárnyal ! Szinte megérintheti a Napot. És valóban, a faágról, ahol a veréb ült, úgy tűnt, mintha a Nap magába szívná, körbeölelné a fénye által bearanyozott sast.

" Én talán kevesebbet érek csak azért, mert kicsi és szürke vagyok ? " Elhatározta, hogy olyan magasra repül, és olyan közel a Naphoz, ahová még a sas is hiába vágyik.
Repült, repült, repült, egyre magasabbra. Már a felhők felett járt - gyenge szárnyai alig bírták a terhet, de ő minden erejét megfeszítve csak emelkedett tovább. A levegő ritkulni kezdett. Furcsa módon minél közelebb került a Naphoz, annál hidegebb lett. És ő mégis repült, csak repült ...
Aztán nem bírta tovább. Szárnyai összefagytak, nem kapott levegőt. Ilyen közel a Naphoz még senki sem jutott, gondolta, aztán már csak zuhant, zuhant ...

A sas

A sas fészket rakott az országút mentén, távol a tengertől s kiköltötte a fiait.
Egyszer emberek dolgoztak a fája mellett; a sas éppen egy nagy halat hozott a karmai között s odarepült a fészkére. Az emberek meglátták a halat, körülállták a fát, kiabálni kezdtek s köveket dobáltak a sas felé.
A sas elejtette a halat, az emberek felvették és elmentek vele.
A sas leült a fészek szélére, a fiókák felemelték a fejüket és elkezdtek sivalkodni: enni kértek.
A sas fáradtan érkezett, nem tudott a tengerig visszarepülni; leereszkedett a fészekre, betakarta fiókáit a szárnyával, becézgette, tollaikat igazgatta, mintha kérte volna, hogy várjanak még egy kicsit. De minél jobban becézgette, annál jobban sivalkodtak.
Akkor a sas felrepült a fészekről, s leült a fa legmagasabb ága végén.
Most a fiókák még szánalmasabban süvöltöttek, sivalkodtak.
Ekkor a sas hirtelen hangosan vijjogott, kibontotta szárnyát és súlyos szárnyalással elszállt a tenger felé. Csak késő este tért vissza: csendesen és alacsonyan szállt a föld felett, ismét nagy hal volt a karmai közt.
Amikor elérte a fát, körülnézett: nincsenek-e emberek a közelében, aztán gyorsan összezárta szárnyát s leült a fészek szélére.
A fiókák felemelték a fejüket, kitátották a csőrüket, a sas pedig szétszaggatta a halat s megetette gyermekeit.