A CICA MESÉJE

Egyszer volt, hol nem volt, de mégis volt egy kicsi lány.
A családnak megvolt ugyan a mindennapi kenyere, de annál több, mint amit aznap megehettek, sohasem jutott.
Ennek a kicsi lánynak, csak egyetlen egy játéka volt. Egy cica. A cicát a nagymama varrta megmaradt szőrme anyagból, ezt adta unokájának ajándékba. Örült a kicsi lány, elnevezte a szőrmecicát Cilicicának. Vitte magával az iskolába. Vitte magával a mezőre. Minden este karjára fektette Cilicicát, vele aludt. 
Híre jött az iskolába, hogy kiáradt a nagy folyó! A folyó oly sok vizet kapott a hegyekből, az elolvadt hóhegyektől, hogy bárhogy igyekezett, nem tudta elvinni a házaktól, kertektől. Zúgva, vágtatva sodorta magával a házakat. Elöntötte a zavaros víz a kerteket! A házakban lakók pedig elmenekültek. 
Mindenüket, amijük csak volt, elvitte az ár!
A tanító bácsi így szólt a gyerekekhez:
− Gyűjtsünk az árvízkárosultaknak! Gyerekek, adjatok azokból a játékokból, amik nektek vannak!
Másnap az iskolába megérkezett az első ajándék, egy nagyon gazdag gyerek, egy nagyon szép és drága távirányítós autót hozott! A másik gyermek, elhozta sok-sok babája közül azt, amire már amúgy is ráunt!
A kicsi lány Cilicicát tette a dobozba.
Meglátta ezt a tanító és megsimogatta a kislány fejét.
−Látjátok, ő adta a legtöbbet közületek, mert ő mindenét odaadta, amije csak volt! 



Te, kedves kis olvasóm mit, és mennyit adtál volna?