Benedek szakasztott olyan kis sündisznó volt, mint a testvérei, akikkel együtt élt a nagy mogyoróbokor tövében. Vagy mit is mondok? Mégsem volt szakasztott olyan, mert neki egy kis fehér csillagocska nőtt a homlokán. Aggodalmaskodott is sünpapaés sünmama: “Mi lesz ebből a gyerekből?”
De nem lett semmi. Benedek nőtt, növekedett, szépen, mint a többi hét sündisznógyerek.
Múlt a nyár, jött az ősz. Dér lepte be a földet.
- Miért van ilyen hideg? – kérdezte egyszer Benedek.
- Mert jön a tél – felelte sünpapa.
Benedek lehajtotta a csillagos fejecskéjét, s aztán egyszerre csak olyat kérdezett, milyet még soha sündisznócsemete nem kérdezett, mióta világ a világ:
- Papa, miért van tél?
De hát Benedek megtehette, neki csillag világolt a homlokán.
Most már sünpapán volt a sor, hogy lábaira hajtsa a fejét, ami sünéknél kétségtelenül a gondolkodás jele, hiszen egy szülőnek mindent kell tudnia.
- Hogy miért van tél? -mondta aztán elszontyolodva. – Én sem tudom, de megkérdezzük.
- Miért van ilyen hideg? – kérdezte egyszer Benedek.
- Mert jön a tél – felelte sünpapa.
Benedek lehajtotta a csillagos fejecskéjét, s aztán egyszerre csak olyat kérdezett, milyet még soha sündisznócsemete nem kérdezett, mióta világ a világ:
- Papa, miért van tél?
De hát Benedek megtehette, neki csillag világolt a homlokán.
Most már sünpapán volt a sor, hogy lábaira hajtsa a fejét, ami sünéknél kétségtelenül a gondolkodás jele, hiszen egy szülőnek mindent kell tudnia.
- Hogy miért van tél? -mondta aztán elszontyolodva. – Én sem tudom, de megkérdezzük.
Útnak indultak hát. Elöl sünpapa, sünmama, mögöttük Benedek, sorban a hét testvérével. Elmentek a nyúlhoz. A nyúl szörnyen okos nyuszi volt, fél fülét örökösen lekonyulva hordta, úgy figyelt minden neszre.
- Miért van tél? – kérdezte tőle sünpapa.
A nyúlnak még a másik füle is lekonyult, úgy elgondolkozott. Aztán azt mondta:
- Bizonyára a szél hozza, várjatok, megkérdezem a szelet. S mikor jött a szél, nekiiramodott, és futott, futott, s versenyt futott vele. De bizony csak szomorúan tért vissza.
- Nem tudja a szél se, csak beszél tücsköt-bogarat, telebúgta a fülem. S rázogatta keservesen tapsi füleit. – Menjetek a bagolyhoz, tán az éjszaka hozza a telet, ő beszélhet vele.
- Miért van tél? – kérdezte tőle sünpapa.
A nyúlnak még a másik füle is lekonyult, úgy elgondolkozott. Aztán azt mondta:
- Bizonyára a szél hozza, várjatok, megkérdezem a szelet. S mikor jött a szél, nekiiramodott, és futott, futott, s versenyt futott vele. De bizony csak szomorúan tért vissza.
- Nem tudja a szél se, csak beszél tücsköt-bogarat, telebúgta a fülem. S rázogatta keservesen tapsi füleit. – Menjetek a bagolyhoz, tán az éjszaka hozza a telet, ő beszélhet vele.
Óriás, odvas fa mélyén lakott a bagoly. Szegény sünpapa egész álló nap kiáltozott neki, míg végre alkonyattájban meghallotta, s kijött az odújából.
- Várjatok, reggelre megmondom – dörmögte a bagoly, s elszállt az éjszakába. Odalent a fa aljában csak lesték, mikor tér meg. De bizony a bagoly csak a hajnali derengésben tért haza. S akkor is nagy mérgesen rájuk kiáltott:
- Hordjátok el magatokat, alkonyattól faggatom az éjszakát, s nem válaszol, csak kápráztatja a szemem hideg csillagfényével. Menjetek a vakondhoz, bizonyára a nyirkos, hideg föld rejtegeti a telet.
- Várjatok, reggelre megmondom – dörmögte a bagoly, s elszállt az éjszakába. Odalent a fa aljában csak lesték, mikor tér meg. De bizony a bagoly csak a hajnali derengésben tért haza. S akkor is nagy mérgesen rájuk kiáltott:
- Hordjátok el magatokat, alkonyattól faggatom az éjszakát, s nem válaszol, csak kápráztatja a szemem hideg csillagfényével. Menjetek a vakondhoz, bizonyára a nyirkos, hideg föld rejtegeti a telet.
Mentek hát a vakondhoz. Meg is lelték hamarosan, éppen egy túrás tetején.
Kérdezd meg a földet – mondta neki sünpapa -, miért van tél. A vakond hunyorgott egynéhányat, s aztán eltűnt a föld alatt.
Nem is kellett rá valami sokat várakozni, jött vissza egykettőre.
- Süket a föld – mondta a vakond-, nem hallja, ha kérdezem. De ha jól meggondolom, hiába is kérdeznénk, hiszen nincs is olyan hideg idelenn. Nem, ő nem hozhatja a telet. A tél, régóta tudom, felülről jön. Menjetek a sashoz, kérdezze meg a naptól.
Kérdezd meg a földet – mondta neki sünpapa -, miért van tél. A vakond hunyorgott egynéhányat, s aztán eltűnt a föld alatt.
Nem is kellett rá valami sokat várakozni, jött vissza egykettőre.
- Süket a föld – mondta a vakond-, nem hallja, ha kérdezem. De ha jól meggondolom, hiába is kérdeznénk, hiszen nincs is olyan hideg idelenn. Nem, ő nem hozhatja a telet. A tél, régóta tudom, felülről jön. Menjetek a sashoz, kérdezze meg a naptól.
A sas fészke pereméről fél szemmel nézett le a nyüzsgő süncsaládra. Aztán meglebbentette szárnyát, s mint egy óriás felhőárnyék, elszállt fölöttük. Szállt, szállt, magasabbra, egyre magasabbra, mindig szemközt a nappal, fel a felhők fölé.
S mikor már olyan magasan járt, hogy a ritka levegőben szinte dérharmatosan áradt ki csőrén a lehelet, belekiabálta a tűző-forró napkorongba:
- Miért van tél?! De a vére úgy dobolt a dobhártyáján, hogy nem értette a feleletet.
S mikor már olyan magasan járt, hogy a ritka levegőben szinte dérharmatosan áradt ki csőrén a lehelet, belekiabálta a tűző-forró napkorongba:
- Miért van tél?! De a vére úgy dobolt a dobhártyáján, hogy nem értette a feleletet.
Odalent ezalatt nagy hirtelen beállt a fagy. A süncsalád pedig beiszkolt a mogyoróbokor aljába, és beásta magát a puha levelek alá. Álomra hajtotta fejét a sünmama és sünpapa, meg a hét testvér. Benedek még morgott ugyan egyet-kettőt magában, hiszen azért volt csillagos; s aztán ő is elálmosodott és elaludt. És aludt, aludt, aludt, ki tudja, meddig aludt?
Arra ébredt, hogy meg-megpercen körülötte az avar. Fölemelte orrocskáját, és nyomban vidámító jó szagokat érzett, erjedő, tavaszi szagokat. S ahogy figyelmesebben körülnézett, látta, hogy apró hóvirágocskák nyomkodják szét körülötte az avart, onnan a percenések. Kidugta fejét a vackából, s akkor eszébe jutott, amivel elaludt: miért van tél?
Iramodott egyet, mert a lábacskái bizony meggémberedtek, s a mogyoró szélénél szembe találta magát egy kis hóvirággal, az már ki is dugta az avar alól a fejecskéjét. Benedek megszagolgatta, s akkor azt dünnyögte magában: „Azért, hogy eljöhessen
a tavasz!”
- Hogyan? Mit is mondtam? – riadt fel egyszerre. – Hüm, még lehet, hogy igazam is van!
a tavasz!”
- Hogyan? Mit is mondtam? – riadt fel egyszerre. – Hüm, még lehet, hogy igazam is van!
De szégyenkezve érezte, hogy ő már egy telet megért, komoly, felnőtt sün, és nem illik neki ilyen gyerekes dolgokkal foglalkoznia. Hogy miért van tél? – nem is gondolt rá soha többé!
Lengyel Balázs meséje
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése